watercity01
kedd, augusztus 31, 2004
péntek, augusztus 20, 2004
csütörtök, augusztus 19, 2004
Krétai kapuk
A kapu használati értékén túl mindig jelkép is,valamiből valamibe átlépünk,valamit bezár,vagy kinyit,két teret összeköt és elhatárol.Ha benn vagyunk,birtokon belül érezzük magunkat,ha kopogtatunk rajta ,bemenni szeretnénk.Záróvonal,melyen átlépve más térben,más világban vagyunk,s ha nem tudunk átlépni rajta ,hiányérzetünk támad ,s fantáziálni kezdünk,mi lehet mögötte.A krétai kapukat nézve sok minden jut eszembe.Első a kétkezi verejtékes munka,amely létrehozta őket.Egyszerű szerszámokkal,célnak megfelelő kivitelben készültek,felesleges cirádák nélkül.Azután elgondolom,némelyikük többszáz éves,szúette deszkáival dacol a múló idővel,emlékezik szomorú és boldog ajtónyitásokra,gyerekzsivajra,öregek csoszogására,ünnepi muzsikára és puskaropogásra.
Rajtuk hozták be a megkeresztelt újszülötteket,vagy kísérték utolsó útjukra a holtakat.Öröm és bánat vonult át rajtuk.Mára legtöbbjuk elvesztette funkcióját,már nem nyílnak sehová,mögöttük a ház összedőlt,mementók csupán.Emlékei egy letünt kornak.Néhányukhoz emlékek fűznek engem is.Maria és Joannisz ajtaja Krítsában határ élet és a túlvilág között,ha benézünk rajta holt emlékeket látunk.(kapu03).Legkedvesebb kapum Kokkino Horioban egy rég nem létező házat őriz,kapu térben és időben.Először 2000-ben fotóztam le ,azután még 3-szor.A jobboldalán növő fügebokor minden évben nagyobb ,lassan eltakarja a kaput.Ha látom, úgy érzem hazajöttem,ez a kapu egy kicsit az enyém is.Jó lenne egyszer átmenni rajta.(kapu09).A temetőkert kapuja Anopolisban:szinte hallom a sarokvas nyikorgását,(kapu02).Végül a Hersonissos feletti kis faluban ,Koutouloufariban a néprajzi múzeum kerítés kapuja,a gondokkal.Kifizetve a belépődíjat,véletlenül megjegyeztem,nem muszáj ám blokkot adni,mire a mosolygós gondnokasszony összecsapta két kezét:nem úgy van az kedveském,mert mi lesz ,ha megtudják ezt a kapitalisták Iraklionban?(kapu12)
Rajtuk hozták be a megkeresztelt újszülötteket,vagy kísérték utolsó útjukra a holtakat.Öröm és bánat vonult át rajtuk.Mára legtöbbjuk elvesztette funkcióját,már nem nyílnak sehová,mögöttük a ház összedőlt,mementók csupán.Emlékei egy letünt kornak.Néhányukhoz emlékek fűznek engem is.Maria és Joannisz ajtaja Krítsában határ élet és a túlvilág között,ha benézünk rajta holt emlékeket látunk.(kapu03).Legkedvesebb kapum Kokkino Horioban egy rég nem létező házat őriz,kapu térben és időben.Először 2000-ben fotóztam le ,azután még 3-szor.A jobboldalán növő fügebokor minden évben nagyobb ,lassan eltakarja a kaput.Ha látom, úgy érzem hazajöttem,ez a kapu egy kicsit az enyém is.Jó lenne egyszer átmenni rajta.(kapu09).A temetőkert kapuja Anopolisban:szinte hallom a sarokvas nyikorgását,(kapu02).Végül a Hersonissos feletti kis faluban ,Koutouloufariban a néprajzi múzeum kerítés kapuja,a gondokkal.Kifizetve a belépődíjat,véletlenül megjegyeztem,nem muszáj ám blokkot adni,mire a mosolygós gondnokasszony összecsapta két kezét:nem úgy van az kedveském,mert mi lesz ,ha megtudják ezt a kapitalisták Iraklionban?(kapu12)
Az élniakarás fája Moni Arkadiban
Most találtam az archívumban egy képet az élniakaró ciprusfáról,mielőtt még feladta volna .A kép balodalán fenn látszik egy zöldellő ág.
péntek, augusztus 13, 2004
csütörtök, augusztus 12, 2004
Anopolis
Kokkini Hani felett széles plató magasodik,kacskaringós felvezető úttal.
A fennsíkon először egy vizipark hívja fel a figyelmet,Water City .
Knosszoszt utánzó oszlopok,néhány pompás csúszda,relaxfolyó,pálmák ,
egyszóval minden,ami kell,érdemes kipróbálni.Anopolis innen még fél
kilóméter ,a magaslat túlsó lejtőjén. 2003-ban fedeztük fel,szerény kis
falu a fennsíkon,picíny főtérrel,meszeltfalu fehér házakkal,girbe-gurba
utcákkal. A házak előtt sziesztából ébredő görögök ülnek elmerülve az
esti trécselésben,habos frappé és némi sütemény mellett,a fülledt meleg
ilyenkor már enyhül,esemény nulla ,csak a kabócák zizegnek fennhangon
,s a fekete égen fenn ragyognak a csillagok. Szombat este felcaplattunk
a faluba,néhány tömött turistabuszt követve ,eseményt szimatolva,
hátha látunk valami érdekes dolgot. A főtéren hatalmas tömeg,
díszkivilágítás,emléktárgyaktól roskadozó elegáns üzletek,
a kafeteriában minden hely foglalt,turisták mindenütt.A templomból
kiözönlő sokaság önfeledten fotózza a szakállas papot,aki áldást oszt
és láthatólag örömmel fürdik a népszerüségben.A templom lépcsőjén
idősebb házaspár abrakol egy jól tartott szimpatikus pofáju szamarat.
Előttük többen várakoznak,szamaragolásra várva. Nyüzsgés,öröm,
vidámság mindenütt.Az egyik téren terített asztalok várták a kóstolni
igyekvőket,másutt jegyszedők terelték a görögestre éhes turistahadat
a buszparkolóból az étterem elé ,hogy ki-ki népviseletbe öltözött
táncosokkal fotóztassa le magát.Néhány fotót mi is elkattintunk ,
sodor magával a tömeg ,aztán elindulunk haza.
Anopolis így él emlékeinkben,midőn egy év múlva ismét felballagunk
a faluba,szinte magunk előtt látjuk a színes kavalkádot.A faluba érve
néma esti csend fogad,még közvilágítás sincs,a meszeltfalu házak
ablakából itt-ott halvány fénysugár szűrődik az útra.A félhomályban
egy-két porta előtt székeken ülve halkan beszélgetnek,üzleteknek
nyoma se,bezárt ajtók és kirakatok merednek ránk, pár értetlen
pillantás ,mit keres túrista errefelé,eltévedt talán?Tétován
ténfergünk egy ideig a kihalt házak között,értetlen pillantásokat
vetve a bezárt spaletták felé,majd eloldalgunk a temető irányába.
A temetőkápolna körül szép rendben sorakoznak a sírok,gyertya
és művirág ,ahogy illik.Asztal és székek a kápolna mellett,rajta kancsó
és négy kupicás pohár,a kancsóban jófajta méregerős rakival.
Igyál és emlékezz!
Csalódottan jöttünk le a hegyről,mást vártunk.Vidámságot,zenét,
görög mulatságot,akármit, de nem ezt a csöndet.
Másnap újra próbát tettünk,hátha szerencsénk lesz és kinyitnak
a boltok,felcsendül a szirtaki, mindenütt vidám zsivaj, tódul ki a
nép hálaadás után a templomból-persze mindez csak vágyálom volt.
Még háromszor próbálkoztunk -talán most nyitnak ki a boltok ,
szól a szilaj zene ,a kávézó tele, és boldogan kóricálhatunk a turistákkal
tömött főtéren-de nem jött össze.
Utolsó nap este leadtuk a bérautót,csomagjaink összekészítve,
minden bepakolva ,irány a reptér,Heraklion.A buszon ülve mégegyszer
visszanéztünk Anapolis felé.Szombat este volt.A kivilágított
turistabuszok méltóságteljesen kapaszkodtak fel a platóra,a falu felé.
.Beszálltunk a repülőgépbe,bekötöttük a biztonsági övet,és kinéztünk
az ablakon. Anopolisban felpezsdült az élet,kinyitottak az üzletek,
fény ,ragyogás mindenütt,a pap áldást oszt mise után,sorban állnak
a szamaras házaspár előtt,jég koccan a frappés poharakban.
Egy élmény ,amiről most egyszer s mindenkorra lemaradtunk.
A gép enyhe balkanyarral felhúz a magasba,csak pár fénypont
integet még,és Kréta újra csak egy álom.
A fennsíkon először egy vizipark hívja fel a figyelmet,Water City .
Knosszoszt utánzó oszlopok,néhány pompás csúszda,relaxfolyó,pálmák ,
egyszóval minden,ami kell,érdemes kipróbálni.Anopolis innen még fél
kilóméter ,a magaslat túlsó lejtőjén. 2003-ban fedeztük fel,szerény kis
falu a fennsíkon,picíny főtérrel,meszeltfalu fehér házakkal,girbe-gurba
utcákkal. A házak előtt sziesztából ébredő görögök ülnek elmerülve az
esti trécselésben,habos frappé és némi sütemény mellett,a fülledt meleg
ilyenkor már enyhül,esemény nulla ,csak a kabócák zizegnek fennhangon
,s a fekete égen fenn ragyognak a csillagok. Szombat este felcaplattunk
a faluba,néhány tömött turistabuszt követve ,eseményt szimatolva,
hátha látunk valami érdekes dolgot. A főtéren hatalmas tömeg,
díszkivilágítás,emléktárgyaktól roskadozó elegáns üzletek,
a kafeteriában minden hely foglalt,turisták mindenütt.A templomból
kiözönlő sokaság önfeledten fotózza a szakállas papot,aki áldást oszt
és láthatólag örömmel fürdik a népszerüségben.A templom lépcsőjén
idősebb házaspár abrakol egy jól tartott szimpatikus pofáju szamarat.
Előttük többen várakoznak,szamaragolásra várva. Nyüzsgés,öröm,
vidámság mindenütt.Az egyik téren terített asztalok várták a kóstolni
igyekvőket,másutt jegyszedők terelték a görögestre éhes turistahadat
a buszparkolóból az étterem elé ,hogy ki-ki népviseletbe öltözött
táncosokkal fotóztassa le magát.Néhány fotót mi is elkattintunk ,
sodor magával a tömeg ,aztán elindulunk haza.
Anopolis így él emlékeinkben,midőn egy év múlva ismét felballagunk
a faluba,szinte magunk előtt látjuk a színes kavalkádot.A faluba érve
néma esti csend fogad,még közvilágítás sincs,a meszeltfalu házak
ablakából itt-ott halvány fénysugár szűrődik az útra.A félhomályban
egy-két porta előtt székeken ülve halkan beszélgetnek,üzleteknek
nyoma se,bezárt ajtók és kirakatok merednek ránk, pár értetlen
pillantás ,mit keres túrista errefelé,eltévedt talán?Tétován
ténfergünk egy ideig a kihalt házak között,értetlen pillantásokat
vetve a bezárt spaletták felé,majd eloldalgunk a temető irányába.
A temetőkápolna körül szép rendben sorakoznak a sírok,gyertya
és művirág ,ahogy illik.Asztal és székek a kápolna mellett,rajta kancsó
és négy kupicás pohár,a kancsóban jófajta méregerős rakival.
Igyál és emlékezz!
Csalódottan jöttünk le a hegyről,mást vártunk.Vidámságot,zenét,
görög mulatságot,akármit, de nem ezt a csöndet.
Másnap újra próbát tettünk,hátha szerencsénk lesz és kinyitnak
a boltok,felcsendül a szirtaki, mindenütt vidám zsivaj, tódul ki a
nép hálaadás után a templomból-persze mindez csak vágyálom volt.
Még háromszor próbálkoztunk -talán most nyitnak ki a boltok ,
szól a szilaj zene ,a kávézó tele, és boldogan kóricálhatunk a turistákkal
tömött főtéren-de nem jött össze.
Utolsó nap este leadtuk a bérautót,csomagjaink összekészítve,
minden bepakolva ,irány a reptér,Heraklion.A buszon ülve mégegyszer
visszanéztünk Anapolis felé.Szombat este volt.A kivilágított
turistabuszok méltóságteljesen kapaszkodtak fel a platóra,a falu felé.
.Beszálltunk a repülőgépbe,bekötöttük a biztonsági övet,és kinéztünk
az ablakon. Anopolisban felpezsdült az élet,kinyitottak az üzletek,
fény ,ragyogás mindenütt,a pap áldást oszt mise után,sorban állnak
a szamaras házaspár előtt,jég koccan a frappés poharakban.
Egy élmény ,amiről most egyszer s mindenkorra lemaradtunk.
A gép enyhe balkanyarral felhúz a magasba,csak pár fénypont
integet még,és Kréta újra csak egy álom.
kedd, augusztus 03, 2004
hétfő, augusztus 02, 2004
Tükörbe nézve
Ül a kisöreg rezzenéstelen arccal a fényes tükörfal előtt,egy fémvázas
karosszékben,zöldellő virágok között,nyitott gallérú kockás rövidujjas
ingben,pincérfekete nadrágban,lábait összezárva néz mereven előre
a büfépulton át a semmibe.Őszes bozontú szemöldöke alól néz réveteg
acélszürke pillantással,nem tekintve se jobbra ,se balra.Pedig a
bisztróban van némi forgalom,Herszonisszos főutcájáról betéved
egy-egy éhes,szomjas turista.
A főnök,jó ötvenes ,lenyalt hajú,kopaszodó férfi kopottszürke
nadrágban,kitaposott fekete cipőben csoszog fel-alá,míg az alkalmazott
kímért lassú mozdulatokkal szolgálja ki a kedves vevőt.Az utcáról
beömlik a fény,behallik a járókelők zsivaja,autók,motorok robognak el
az üzlet előtt,de a kisöreg csak ül mozdulatlanul,mint aki tudomást sem
vesz a külvilágról.Talán ifjúságára gondol,lepereg előtte élete,talán a
haláltól fél ,ami még előtte van.Némán eszem a giroszt,kezem megáll a
levegőben,apám jut eszembe.
Egy mentőautóban robogtunk a Vas utcai kórház felé,a hordágyon fekve
rám nézett hideg,acélszürke szemével és kinyújtott mutatóujjával rám
bökött-megölsz fiam,meglátod,megölsz !A kórterem ajtajából
visszanéztem, tekintetünk még egyszer-utoljára-találkozott.
Szemében félelem és szemrehányás volt.
Másnap reggel indultunk volna a kórházba ,de hétkor váratlanul
megcsörrent a telefon. Apu meghalt-alig tudtam kinyöni a pár szót,
nehéz volt felfogni is,hogy nincs többé.
Reggel még felébredt,leszidta a nővéreket,káromkodott egy sort,
majd szép csendesen elaludt. Elfogyott a szendvics,sörömet is
megittam,felállok a székből.A kisöreg ,mint aki álomból ébred ,
lassan felémfordul,rám néz átható acélszürke szemével szótlanul.
Nagyon ritkán borotválkozom,az is inkább csak fazonigazítás
őszülő szakállamon,de ha belenézek a tükörbe,egyre többször
mered rám apám acélszürke tekintete,mozdulataimban
felismerem az ő gesztusait,arcomra kiülnek félelmei az
ismeretlen jövőtől,megrettent a közelgő halál,a mentő szirénája.
Kilépek a bisztró ajtaján,megcsap a beömlő fény,autók,motorok
zaja.Az automata üvegajtó zajtalanul összezárul mögöttem és elnyeli
a kisöreg néma ,acélszürke tekintetét.Nagy levegőt veszek,
körbenézve ,talán van még némi időm.
karosszékben,zöldellő virágok között,nyitott gallérú kockás rövidujjas
ingben,pincérfekete nadrágban,lábait összezárva néz mereven előre
a büfépulton át a semmibe.Őszes bozontú szemöldöke alól néz réveteg
acélszürke pillantással,nem tekintve se jobbra ,se balra.Pedig a
bisztróban van némi forgalom,Herszonisszos főutcájáról betéved
egy-egy éhes,szomjas turista.
A főnök,jó ötvenes ,lenyalt hajú,kopaszodó férfi kopottszürke
nadrágban,kitaposott fekete cipőben csoszog fel-alá,míg az alkalmazott
kímért lassú mozdulatokkal szolgálja ki a kedves vevőt.Az utcáról
beömlik a fény,behallik a járókelők zsivaja,autók,motorok robognak el
az üzlet előtt,de a kisöreg csak ül mozdulatlanul,mint aki tudomást sem
vesz a külvilágról.Talán ifjúságára gondol,lepereg előtte élete,talán a
haláltól fél ,ami még előtte van.Némán eszem a giroszt,kezem megáll a
levegőben,apám jut eszembe.
Egy mentőautóban robogtunk a Vas utcai kórház felé,a hordágyon fekve
rám nézett hideg,acélszürke szemével és kinyújtott mutatóujjával rám
bökött-megölsz fiam,meglátod,megölsz !A kórterem ajtajából
visszanéztem, tekintetünk még egyszer-utoljára-találkozott.
Szemében félelem és szemrehányás volt.
Másnap reggel indultunk volna a kórházba ,de hétkor váratlanul
megcsörrent a telefon. Apu meghalt-alig tudtam kinyöni a pár szót,
nehéz volt felfogni is,hogy nincs többé.
Reggel még felébredt,leszidta a nővéreket,káromkodott egy sort,
majd szép csendesen elaludt. Elfogyott a szendvics,sörömet is
megittam,felállok a székből.A kisöreg ,mint aki álomból ébred ,
lassan felémfordul,rám néz átható acélszürke szemével szótlanul.
Nagyon ritkán borotválkozom,az is inkább csak fazonigazítás
őszülő szakállamon,de ha belenézek a tükörbe,egyre többször
mered rám apám acélszürke tekintete,mozdulataimban
felismerem az ő gesztusait,arcomra kiülnek félelmei az
ismeretlen jövőtől,megrettent a közelgő halál,a mentő szirénája.
Kilépek a bisztró ajtaján,megcsap a beömlő fény,autók,motorok
zaja.Az automata üvegajtó zajtalanul összezárul mögöttem és elnyeli
a kisöreg néma ,acélszürke tekintetét.Nagy levegőt veszek,
körbenézve ,talán van még némi időm.
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)
